Mindenki foglalkozzon a maga dolgával

Hétköznap délután, munkából hazafelé. Erőfitogtatás nélkül jut egy ülőhely a buszon. Velem átellenben ötvenes éveiben járó hölgy, a szeme elkerekedve, szája nyitva, feje hátrabicsaklik. Elfordítom a fejem, kisvártatva vissza… változatlan pozícióban ül. Nézem a hozzá közelebb állókat, ülőket. Úgy tűnik, egyedül utazik, és úgy tűnik senki nem vett észre semmi rendhagyót. Visszanézek. Semmi változás. 12 perce indult el a busz, a hölgy hátrahajtott fejjel, eltátott szájjal ül. – Ez így rendben van? Nem kellene segítség?- tépelődöm, majd felállok, hozzáérek a karjához és megkérdezem:

– Jól van?

– Mit figyelget maga engem? Az ember egésznap gürizik, otthon szalad a lakás, leckézni a gyerekkel, vacsorát főzni és az embert a buszon sem hagyják pihenni!

– Elnézést!– feleltem a kirohanástól kicsit meglepetten, de immár nyugodtan ültem vissza a helyemre.

Néhány perc múlva véget is ér az utazás. Leszállok a buszról, a hátsó ajtónál pedig a szomszédom.

– Hallottad milyen balhé volt? –kérdezi.

– Igen. Velem történt. Azt hittem rosszul van a hölgy.

– Na látod ezért nem kell senkitől, semmit kérdezgetni. Mindenki foglalkozzon csak a maga dolgával…